#Budapesti Karácsonyi Vásár





Mégis lesz pompos a Vörösmarty téren, csak nem töki
 

Mégis lesz pompos a Vörösmarty téren, csak nem töki

Ma nyitott a Vörösmarty téri adventi vásár, mely idén lecsökkentette az árusok számát, hogy ne legyen akkora zsúfoltság. Ennek érdekében kiszórták a bóvlit, és centralizálták a gasztronómiát. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis azt akarja: legyen rend és csak magyar!

Lukács Andrea Lukács Andrea

Sült kolbász és forralt bor: csak erre költünk?
 

Sült kolbász és forralt bor: csak erre költünk?

Idén is 20 ezer forintnál kevesebbet költ karácsonyi ajándékokra a lakosság fele, egy friss felmérés szerint. Ez meglátszik a szabadtéri ünnepi vásárok forgalmán is: látogató, nézelődő szép számmal akad, vásárló viszont évről évre kevesebb. Persze, nem mindegy, hol, mit és mennyiért kínálnak. Utánanéztünk, hogy a két legnagyobb fővárosi karácsonyi vásár kereskedőinek és célközönségének megéri-e az ünnepi vásárfia.

László Éva Lilla László Éva Lilla

Mától kolbászszag lengi be a Vörösmarty teret
 

Mától kolbászszag lengi be a Vörösmarty teret

Pénteken reggel kezdődik és december 29-ig tart a Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A következő öt hétben több mint 200 színpadi programot kínálnak a szervezők. A látogatókat több mint 140 árus várja kézműves portékával, hagyományos magyar ételekkel és italokkal.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH